Ezt a történelmi mértékű kábellopást nem fogja egyhamar kiheverni ez a nyugati ország

2025. május 05. 16:43

Rengeteg késés és járattörlés volt a bődületes kábellopás miatt.

2025. május 05. 16:43
null

Kábellopás okozott komoly fennakadást hétfőre virradóra Spanyolországban a vasúti közlekedésben – közölték a helyi hatóságok.

A tájékoztatás szerint 30 távolsági járat volt érintett összesen 10 700 utassal, mindenekelőtt a gyorsvasúti szakaszon Madrid és Andalúzia, valamint részben Barcelona és szintén a déli régió között.

Utasok ezrei voltak kénytelenek az éjszakát a vasúti kocsikban tölteni

– adta hírül az RTVE közszolgálati televízió a spanyol vasúttársaság szóvivőjére és az érintettekre hivatkozva. „Tizenöt órát voltam vonaton Barcelonából Sevillába” – ismertette Jesús Navarro, az RTVE egyik riportere.

Óscar Puente közlekedési miniszter súlyos szabotázsakciónak nevezte a történteket.

Mint mondta, a Madridtól délre található Toledo tartományban különböző helyeken kábellopást követtek el, emellett pedig károk keletkeztek egy felsővezetéken is, utóbbit azonban egy mozdony okozhatta.

„Több száz emberrel közösen egy sötét vonaton töltöttem az éjszakát kevés vízzel és élelem nélkül, míg kora reggel végre folytatni tudtuk utunkat” – mondta egy fiatal férfi az RTVE-nek nyilatkozva. „Számomra ugyan ez egy kissé kalandos volt, de több szülő is volt csecsemőkkel és idős emberek is, akik számára ez igazán rossz élmény volt” – tette hozzá.

Az ellopott kábeleket a jelzőrendszerekben használják. Hétfőn délelőtt ennek következtében még sok késés, illetve járattörlés volt. A közlekedési miniszter délben közölte, hogy a helyzet nagyrészt már normalizálódott, s azt ígérte, hogy a forgalmi rend a délutáni órákban fog teljesen helyreállni.

(MTI)

Nyitókép: GABRIEL BOUYS / AFP

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2025. május 05. 19:14
szerintük ez is az ÓÓbÁÁn 'vót...
2025. május 05. 19:08 Szerkesztve
Vagy csak mondták, hogy nehogy megint villanyszünet legyen :) Gyorsan lelőtték róla az áramot, hogy ne boruljon a rendszer:(
auditorium
2025. május 05. 18:49
A rézkábeleket és a réz ereszcsatornákat nagyon kedvelnek bizonyos etnikumok. Németországban ezért bevezették, h. fémátvevőhelyeken csak személyi igazolvánnyal vesznek fémet, amit szigorúan regisztrálnak.
szarvasbika
2025. május 05. 18:49
Román cigányok? 😊 vagy csak simán románok? Vagy az ugyanaz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!